Egy nem átlagos gyártási nap
Írta Memi
kedd, március 18, 2014
Nincs hozzászólás
Természetesen nem a külsőségek miatt tesszük, amit hiszünk, hogy tennünk kell, ennek ellenére, vagy éppen emiatt tagadhatatlanul jó érzés volt, amikor a megkeresés érkezett a Stílusvadász csapatától, hogy szeretnének minket is bemutatni a műsorban.
Amikor beköltöztünk a jelenlegi műhelyünkbe, elsődleges szempont volt a hatósági megfelelés és a teljes tisztasági festés, burkolás, vizesblokk, öltöző, a gyártáshoz szükséges felszerelés (gyártóasztal, szárítószekrény), így a kiegészítő- és irodabútorok közül néhányat újrahasznosítottunk.
Mint általában az indulásoknál, sokáig minden fontosabb és szükségesebb volt, mint az új polcrendszer, vagy az irattartó szekrény, de a műhely 3. születésnapján elhatároztuk, hogy megvalósítjuk a várva várt apró megújulást.
Két lépésben terveztük a megvalósítást, elsőként a készárú polcrendszerét, másodikként az iroda átalakítását.
Már éppen végeztünk az első ütemmel, amikor a bevezetőben írt megkeresés érkezett, melyet követő felismerés szakaszai időrendi sorrendben:
1. öröm és döbbenet - benne leszünk a tv-ben...
2. pánik és döbbenet - előre kell hozni a második ütemet, van rá bő egy hetünk...
Végül időben elkészültünk és a forgatáson is mindenki jól érezte magát.
Még egyszer köszönet a lehetőségért!
Címkék: Dobó Kata, forgatás, kézmuves, kézműves, kozmetikum, Love2Smile, magyar termék, megjelenés, muhely, műsor, natur, Stílusvadász, szappan, tv, vegan, video
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése